Az elveszett boldogság nyomában

• Márka:

Arról, hogy az ember is biológiai lény, mi civilizált élőlények hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Holott magunkkal hozott ösztöneink, elvárásaink, érzéseink nagy mértékben befolyásolják viselkedésünket, érzéseinket és gondolkodásunkat. Csecsemő és a kisgyermekkorban nagyon erősen dolgoznak még ezek az erők - ezért a boldogságra való képességünket ezek a korai évek határozzák meg. Venezuela dzsungeleiben egy fiatal amerikai nő felkeresi a ma is kőkorszaki körülmények között élő jekána indiánokat. Ezeknek a vadembereknek a szemmel látható boldog és kiegyensúlyozott életet lenyűgözi: nincs agresszió, nincs válás, nincs bűnözés, nincsenek elhagyott gyerekek, magányos, boldogtalan emberek. A szerző az indiánok boldogabb életének kulcsát a csecsemőkkel és a gyermekekkel való bánásmódban találja meg. A kontinuum (folytonosság) elve az evolúció alatt kialakult emberi szükségleteket jelenti. Az indiánok a gyerekek eredeti szükségleteit követik, azokat az igényeket, amelyeket a csecsemő magával hozott. A gyermeket mindenhova magukkal viszik, ott van, ahol az élet zajlik, és folyamatosan karban, illetve hordozókendőben tartják. Az újszülöttet nem hagyják egyedül, akár alszik, akár ébren van, és legfőképp akkor nem, ha sír. A folyamatosan karban tartott csecsemő azt érzi, hogy minden rendben van, hogy alapvetően jó és szívesen látott vendég a családban. Mi történik azonban akkor, ha ezek a magunkkal hozott elvárások nem teljesülnek, ha az ember ösztönös igényei nem elégülnek ki? Vajon hiányzik-e ez a későbbi életünkben, tovább tudunk-e lépni, képesek leszünk-e egyáltalán egy boldog, kiegyensúlyozott életre? A könyv pszichológus szerzője megfigyelései alapján írja le a kontinuum elvét, amelyben a boldogság nem egy elérendő cél, hanem egy természetes állapot.